3. RÉSZ: ALTATÁS – avagy hogyan manipulál a gyermeked már picike korától

Az a sok elv, ami még akkor volt mikor még nem volt gyerekünk, jaj, annyira vicces most visszagondolni rá: „én nem fogok úgy élni, hogy nesztelenül mozgok a házban és még a tv-t se kapcsoljuk be”.

Aha, szép álmok voltak akkor még 😆😁… Nah most, született egy olyan gyerekünk, aki aludni se nagyon akart, és ha aludt is, minden szarra felkelt, de mindenre. A lábreccsenésemtől kezdve az ajtó kinyitásáig. A wc-t a gyerek 6-8 hónapos koráig nem húztuk le (persze ez csak akkor, amikor aludt 😃). Nem érdekelt minket, mert tudtuk, ha felkel, órákig nem alszik vissza. És ez a szabály vonatkozott az éppen aktuális vendégekre, családtagokra, akik alkalomadtán nálunk aludtak. Az altatás este nálunk úgy ment, hogy addig ringattuk járkálva, míg el nem aludt. Mert máshogy csak ordított és még az sem volt neki elég, hogy leülünk vele és ülve ringatjuk. Szóval olyan szépen hagytuk magunkat befolyásolni a gyerek által már akkor, pedig biztos megszokta volna szép lassan, ha csak letesszük a kiságyba és hagyjuk. De annyira sírt, hogy nem volt szívünk ott hagyni.

Amikor 8 hónapos korában nálam elszakadt a cérna, mert már totál tönkre volt a gerincem és nem bírtam a 9 kg-os gyereket fél óráig ringatva altatni, éjszakánként 2-3-szor. Úgyhogy bekeményítettem, és 3 éjszakán keresztül hagytuk, hadd ordítson. Gabi szinte odaszegezett az ágyhoz, és erővel tartott vissza, hogy „NEM, NEM MEHETSZ ÁT, NEM ÉRDEKEL, MENNYI IDEIG FOG ORDÍTANI”. Ez egyáltalán nem volt könnyű, de legalább egy idő után megtanulta, hogy nem minden sírásra ugrok egyből és nem fogom állandóan cipelni.

Valamint Zara eldöntötte pár hetes korában, hogy az apja karjaiban nem akar elaludni, csak az enyémben… Szóval így totál egyedül maradtam ebben a történetben is. Hiába próbálta magára erőltetni a férjem, nem sikerült neki nagyon sokáig. 

Annyira ki voltam bukva az első hónapokban, a mai napig görcsbe rándul a gyomrom, ha visszagondolok arra az időszakra. Szó szerint köpedelem volt az egész, egy komoly trauma, ami még a mai napig feldolgozásra vár. 

Hányszor vártam úgy haza Gabit, hogy amint belépett, ideje nem volt még a cipőjét sem levenni, a kezébe nyomtam a gyereket, leakasztottam a slusszkulcsot és elmentem otthonról egy órára. Annyira egyedül éreztem magam, olyan nehéz időszak volt, és ugyebár segítség nélkül ez még extrán rátett. Nincsenek közelben nagyszülők, ők is dolgoznak és nem tudtak akkor segíteni. És ez, hogy amikor a férjem hazajött - és nyilván ő is fáradt volt az egész napos munka-ingázás után - de még sokszor ő sem tudott segíteni, mert a gyerek tüntetett, ha felvette a kezébe és altatni próbálta.

Viszont volt néhány hét, amikor éjszaka pihenni tudtam, mert olyan 7 hetes korától 4 hónapos koráig átaludta az éjszakát. De csak addig… mert jött a fogzás.