4. RÉSZ: FOGZÁS – LEGJOBB BARÁTUNK A NUROFEN
Hogy
ne csak a rossz dolgokról írjak, 4 hónapos kora körül abbamaradtak a végnélküli
sírások. Nagyon szépen fejlődött, és a mosolya minden rossz dolgot
elfeledtetett velünk. Innentől kezdve nem éreztem magam egy idegsokkos,
kimerült házisárkánynak. De hogy innentől se legyen egyszerű, elkezdődött a
fogzás. Már minden csodaszert/szart kipróbáltunk. De a Nurofen szirupon és
kúpon kívül semmi sem használt. Innentől kezdve nem voltak átaludt éjszakák.
Ami rendszeres volt, az az éjszakánként 2-3-szor kelés, természetesen sírva,
ordítva, ahogy Zarához illik 😃.
7
hónapos korára már 8 foga volt, szóval el lehet képzelni, hogy milyen fájdalma
lehetett szegény kisbabának.
Szégyen,
nem szégyen… 1 éves koráig majdnem minden nap adnunk kellett neki
fájdalomcsillapítót, mert annyira sírt, hogy elaludni nem tudott.
De
szépen, ügyesen csinált mindent, egyre szebb lett és egyre huncutabb.
És
elkezdtem azt érezni, hogy élek valamennyire, hogy talán egyre könnyebb lesz
minden vele, mert már szépen kúszik-mászik, nagyon sokat mosolyog és úgy nőtt
mint a bolondgomba 😃 A tv-t esténként már 2-3-as hangerő
helyett néha tudtuk hallgatni 4-esen is 😆😆😆.
Az
alaptulajdonságai természetesen megmaradtak, és nekem az elkövetkező időszakban
ez a feladatom, hogy elfogadjam őt ilyennek, amilyen. Nem tagadom, nagyon
nehéz, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy sikerült elfogadnom. Irányító,
türelmetlen és szabálykövető ember lévén talán ez életem eddigi legnagyobb
kihívása. Elfogadás… milyen szép szó, de milyen nagy súlya van egy olyan
embernek, aki saját magát sem tudta soha elfogadni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése